Kedves Gyülekezeti Tagok és Gyülekezetünk Barátai,
Ne várjuk meg, amíg visszaáll az az életrend vagy rendetlenség, amiben a pandémia megérkezése előtt voltunk! Ne engedjük el addig sem a találkozás, az istentisztelet közös ünneplésének alkalmait, a lehetőséget a bibliatanulmányozásra, az együttlétre a Hold utcában!
De ahhoz, hogy ezt jó lelkiismerettel tehessük, szükséges néhány alapvető szabály betartása. Gyülekezetünk vezetése, presbitériumunk úgy döntött, hogy
– szeptember 6-tól vasárnapi istentiszteleteinket csak maszkban lehet látogatni;
– megérkezéskor kötelező a kézfertőtlenítés;
– énekeskönyv helyett az énekeket és a textust a falra vetítjük (lehet magunkkal hozni saját énekeskönyvet és bibliát is);
– a székeket úgy helyeztük el, hogy meglegyen a szükséges távolságtartás, így kb. 80-90 fő tud biztonságosan leülni (a járvány előtt az évközi vasárnapi résztvevők átlaga 60 fő volt, csak nagy ünnepeken voltunk 100-nál többen);
– az altemplomi kávézást egyelőre beszüntetjük, amíg a jó idő tart, az udvaron tudunk beszélgetni;
– az úrvacsorát maszkban ,,szolgáltatjuk ki” előre felvágott kenyérrel, melyet mindenki saját maga vehet el a tálcáról, ugyanígy a kis kelyhekbe töltött bort;
– a hétközi csoportok (bibliakör, fiatalok) egymás között állapodnak meg az együttlét módjáról.
A nyári kunhegyesi gyülekezeti táborban sokat beszélgettünk a vírus helyzetről, Isten akaratáról ebben az időben. A ,,szakmai” előadónk, Ádám Veronika akadémikus asszony is határozottan ajánlotta a fenti védőintézkedéseket. Személyesen lehetünk más véleményen, viselkedhetünk másként, ebben viszonylagos szabadságunk van. Mi a gyülekezetben nem azért kérjük a fentieket, mert félünk, vagy mert mindennel egyetértünk, ahogyan a döntéshozók kezelik a járványhelyzetet, hanem azért, mert nem akarjuk elveszíteni az alkalmainkról azokat, akiknek ezen intézkedések betartása jelenti a viszonylagos biztonságot.
Isten akaratában pedig biztosak lehetünk. Ő nem akarja, hogy elengedjük egymás kezét akkor sem, ha a kézfogást kerülni fogjuk. A rendkívüli helyzetben azt üzeni nekünk, hogy még inkább a lényeget akarjuk, ami az életünket kiteljesíti. S ez nem más, mint a Vele és egymással élt élet.
S akkor beszéljünk a lényegről!
Gyülekezetünk él, találkozunk egymással, legutóbb a Vajda család hívott meg gödöllői otthonukba, ahol tizenötünket láttak vendégül egy kerti partin mind a hat gyermekükkel együtt (összlétszám így 24 fő volt). Köszönjük szépen!
Szeptember 7-án elindulnak a hétközi alkalmaink is, a bibliaóra, a hitmélyítő, a fiatalok alkalmai két csoportban is. Ezek az alkalmak mindenki számára nyitottak, új résztvevőket is szívesen látunk! Hogy fel tudjuk mérni, ki az, aki újonnan szeretne csatlakozni ezekhez a csoportokhoz, kérjük, hogy szeptember 6-ig jelezzétek a gyülekezet mail címén ( budapest-nemetajku@reformatus.hu) a szándékotokat. Az érdeklődéstől függően új csoporto(ka)t is indítunk.
Bibliakör: a gyülekezet legrégebben alakult csoportja, melynek alkalmain a biblia 66 könyvéből egyet kiválasztva folyamatosan, fejezetről fejezetre olvassuk azt. Nincsenek a lelkipásztor részéről külön bevezető gondolatok, hanem csendes gondolkodás után mindenki szabadon elmondhatja az adott részhez kötődő kérdéseit, gondolatait. A lelkész inkább csak vezeti a beszélgetést és összefoglal. Énekléssel kezdünk, s azzal fejezzük be az együttlétet, mely 2 hetente hétfőn 18-20 óráig tart. 15-20 fő szokott rajta részt venni. Ezért is szeretnénk tudni, hogy vannak-e új érdeklődők, mert nagy létszám esetén ketté is választhatjuk a csoportot.
Hitmélyítő: 10-15 fővel előre meghatározott hitbeli/teológiai témák megbeszélése, bevezető előadás után. Két hétvégi elutazás is része a találkozásoknak, amikor elmélyültebben tudunk a kijelölt hit-kérdésekkel foglalkozni. A ,,kurzus” végén személyesen számolunk be a gyülekezet vasárnapi istentiszteletén. Kéthetente (valószínűleg) hétfőn délutánonként találkozunk szeptembertől júniusig. Vezetője Balog Zoltán lelkész. Aki jelentkezik, annak vállalnia kell a rendszeres részvételt.
FIFA: A Fiatal Felnőttek Alkalma egy valódi formáló és formálódó Közösség. Egyetemisták, fiatal munkavállalók közössége ez, akik mernek gondolkozni, vitatkozni és játszani. Évről-évre megtapasztaljuk Isten szavának összekötő erejét, s talán ez teszi lehetővé azt is, hogy gyorsan és észrevétlenül lehet csatlakozni csapatunkhoz. Találkozás általában hétfőn délután/este hetente. Vezetője Kovács Gergő frissen végzett segédlelkészünk.
IFI: A középiskolás bibliaóra, azaz az ifi, nagyon sokszínű közösség. Héttől hétre olyan témákkal találkozunk, melyek szembe jönnek velünk az utcán, a médiában és közösségeinkben. Aktualitást, jókedvet, izgalmas kérdéseket és válaszokat találnak a csapatunkba érkezők. Találkozás általában péntek délután/este. Vezetője Kovács Gergő frissen végzett segédlelkészünk.
Gyermekeink: Gyülekezeti közösségünk állandó és elengedhetetlen alkalma a gyermekistentisztelet. Hétről hétre találkozunk a gyermekekkel vasárnap, a felnőtt istentisztelet idejében. Jó hangulatú, kibontakozó közösség a gyermekeké, akik – éppen úgy, ahogyan Jézus kérte – őszintén és tisztán hoznak valós kérdéseket, s keressük rájuk együtt a választ. A keresztyén hit és értékek megismerése mellett egyházunk rendjébe is ,,bele nőnek” a gyermekek, megismerve a liturgiai rendet, az ünnepköröket és a gyülekezeti közösséget. Egy ifjú csapat tagjai vannak velük egymást váltva. Két csoportba osztottuk őket: a baba-mama szobában az iskoláskor alatti gyermekek foglalkozása zajlik az istentisztelet alatt, a gyülekezeti házban pedig az általános iskolásoknak van gyermekistentisztelet és játék.
A legkisebbek és szüleik hétközben, kedden is találkozhatnak szeptember 15-től a Zenebölcsiben, ahol kreatív, zenés foglalkozáson vehetnek részt. Az alkalmat egy gyakorlott édesanya, Hollós-Hajdu Viktória vezeti.
Bibliodráma: az előző évben alakult csoport találkozik újra. Januárban indulhat új csoport, a Mi Atyánk lesz a téma.
A nyár végének szomorú, s egyben örömteli híre, hogy Dani Eszter beosztott lelkészünket, akinek gyülekezetünk sokat köszönhet, önálló lelkészi állásra hívták meg egy Budapest környéki gyülekezetbe. Hálaadó istentiszteleten búcsúzunk majd tőle valamelyik októberi vasárnapon.
Várunk tehát Mindenkit vasárnaponként és a hétközi találkozásokra is. Jelentkezzetek, hogy hová kívántok csatlakozni! Igyekszünk azokkal is kapcsolatban maradni, akik nem tudnak részt venni a gyülekezet Hold utcai életében: az istentisztelet online közvetítésével, a leírt prédikáció eljuttatásával, telefonos kapcsolattartással. Ebben kérjük, hogy segítsetek bennünket telefonos szolgálat vállalásával!
A tegnapi vasárnap igéjével köszöntünk mindenkit: ,,a hit hallásból van, a hallás Krisztus szava által” (Római levél 10,17). Ez a mi legmagasabb helyről megnyitott lehetőségünk. Lehetünk Krisztus szavát meghalló és azt megszólaltató közösséggé, akár szembe fúj a szél, akár szélcsend van, akár támogatónak tűnnek a külső körülmények, akár nem (most éppen nem tűnnek annak).
Budapest, 2020. 08. 31.
Lakatos Gábor Péter gondnok
Balog Zoltán lelkész